Ugrás a fő tartalomra
Edzés

A maraton táv hossza és története

A maraton táv hossza és története
MyproteinHU
Író és szakértő5 hónap Ago
MyproteinHU profiljának megtekintése

A futás, illetve a nyári olimpiai játékok ikonikus és közkedvelt elemének számító hosszútávfutó verseny története, vagy inkább legendája igen régre nyúlik vissza. A maraton táv mai formája nem sokban tér el az eredetitől, és évről évre egyre többen vállalkoznak rá, hogy teljesítsék ezt kihívásokkal teli versenyt. Cikkünkben megmutatjuk, hogy a különféle maraton típusok mekkora távolságot jelentenek.

Mennyi az annyi?

A maraton táv hossza

A maraton táv km-ben megadva eleinte 40 és 42 között változott, majd az 1908-ban megrendezett londoni olimpián ezt megtoldották 195 méterrel, az angol királynő ugyanis nehezményezte, hogy a futók nem a stadion királyi páholya előtt lépik át a célvonalat. A végleges maraton táv - 40192 méter - 1912-ben került rögzítésre a nemzetközi atlétikai szövetség által, így az 1924. évi olimpia versenyét már ezen a távon rendezték meg.

A félmaraton táv hossza

A félmaraton táv 210975 kilométer, amely valamivel több mint a maraton táv hossza. Ez a verseny azok számára ideális, akik még nem érzik magukat késznek a teljes maraton táv teljesítésére, de valami nagyobb kihívásra vágynak. A félmaraton versenyek népszerűsége az elmúlt években jelentősen megnövekedett, hiszen a felkészülés kevésbé megterhelő, mégis, már ennek a távnak a lefutása is komoly és büszkeségre okot adó eredménynek számít.

Az ultramaraton táv hossza

Az ultramaraton táv, ahogyan a neve is sejteti, olyan futóeseményeket foglal magában, amelyek hosszabbak mint a hagyományos maraton. Az évente megrendezésre kerülő, legrövidebb verseny 50 kilométer, a leghosszabb pedig 4988 kilométer.

Maraton táv hossza

A maraton táv legendája

A maraton táv hossza egy görög katona és hírnök, Pheidippidész erőt próbáló és hősies tettéhez fűződik: i.e. 490-ben zajló görög-perzsa háborúk idején, miután az athéni seregek Marathonnál vereséget mértek a túlerőben lévő ellenfélre, perzsa hajóhadak indultak meg Athén felé annak érdekében, hogy elfoglalják a védtelenül hagyott várost, mielőtt a győztes hadsereg visszatér. Hogy időben figyelmeztesse az athéniakat és elvigye a győzelem hírét a városba, Pheidippidész futva tette meg a Marathon és Athén közötti 40 kilométeres távot. Azután, hogy az üzenet egy részét átadta ("Győztünk"), holtan esett össze. A maraton futás azóta sportággá nőtte ki magát, mai formája az 1896-os athéni olimpián debütált.

Felkészülés a maratonra

Bármelyik maraton táv mellett is döntesz, érdemes szem előtt tartani, hogy nemcsak fizikálisan, de mentális is oda kell tenned magad. A felkészülés hónapokat, sőt éveket is igénybe vehet, és magában foglalja a megfelelő edzéstervet, táplálkozást és pihenést. A biztos siker érdekében különböző étrend-kiegészítőkkel támogathatod meg a maratoni győzelemhez vezető utadat. A vitaminok és ásványi anyagok pótlása magától értetődik, és talán már a fehérjeporok előnyei is ismertek a számodra - Impact Whey Protein vagy Clear Whey Protein termékeinket megéri beépíteni mindennapjaidba. Az edzés közbeni energiát az ízletes THE Electrofuel szolgáltathatja, az edzések közötti regenerációdról pedig a THE Recovery keverékkel gondoskodhatsz. Ha pedig kihívásokkal teli megmérettetésre vágysz, ne hagyd ki a HYROX edzést!

Írta: Barabás Gabriella

További cikkek futás témában

Edzés

8 hatékony tipp kezdő futóknak | Így teheted élvezetessé a futást!

Blog bejegyzésünkben 8 hatékony tippet gyűjtöttünk össze kezdő futóknak, amelyek segíthetnek abban, hogy elvezetéssé váljon a futás.

Edzés

A futás és súlyzós edzés közötti egyensúly

Szeretnél izmot építeni, de a futásról sem szívesen mondasz le? Cikkünk segítségével te is megtalálhatod az egyensúlyt a futás és a súlyzós edzés között.

Edzés

10 futóverseny 2024-ben, amiket kár lenne kihagyni

Gondolkoztál már azon, hogy egy futóverseny tökéletes alkalom lenne arra, hogy kipróbáld magad? Íme 10 kihagyhatatlan futóverseny 2024-ben!

11 hónap AgoAl MyproteinHU
MyproteinHU
Író és szakértő
MyproteinHU profiljának megtekintése
myprotein